2007. december 10., hétfő

Dalbokréta vidió edísön

Már képpel együtt élvezhetjük Nigó Szabolcs Karácsonyi dalbokrétájának ősbemutatóját:


Ugyanez megtaláláható a GoogleVideon is.

2007. december 9., vasárnap

A 8-i koncert hangfelvétele

Alább a szombaton, a Johannita Segélyszolgálat adventi jótékony célú zenés áhítatán felcsendült kórusműveket hallgathatjuk meg. Külön választottuk a Canterino Kamarakórus műsorát, az Erkel Ferenc Vegyeskar programját, és a két közösen énekelt művet. Kattintsunk oda, amelyiket hallgatni szeretnénk! Ha a "dobozka" tetején lévő, vastagbetűs szövegre kattintunk, akkor visszajutunk a "főkönyvtárba", ahol ismét választhatunk.


Ha a doboz nem működik, megpróbálhatjuk itt.

2007. december 3., hétfő

Az adventi-karácsonyi koncert hangfelvétele

Az alábbi dobozkában vasárnapi hangversenyünk hangfelvétele rejlik:


Meghallgatható itt, "helyben",
vagy az ide kattintva megjelenő oldalon.

A műsor:
1. Adeste fideles
2. Kodály Zoltán (1882–1967): Adventi ének
3. Morten Lauridsen (1943–): O magnum mysterium
4. Max Reger (1873–1946): Unser lieben Frauen Traum
5. John Rutter (1945–): Quem pastores laudavere (női kar)
6. Joseph Rheinberger (1839–1901): Puer natus (férfi kar)*
7-18. Nemzetek karácsonyi dalai – dalcsokor orgonaimprovizációkkal*
(Szép rózsabimbó; Halld, mily szózat hangzik; Puer natus in Betlehem; Csillagfényes csöndes éjjel; Deck the hall, Áldott éj)
19-21. Nigó Szabolcs (1977–): Karácsonyi dalbokréta (ősbemutató)

* Orgonán közreműködik: Pálúr János orgonaművész

Ősbemutató

Tegnap, nagy izgalmak közepette ősbemutattuk Nigó Szabolcs (tenor) Karácsonyi dalbokréta című szerzeményét. Adventi-karácsonyi koncertünkről elsőként ezt adjuk közre:



Vagy katt ide!

A többi felvétel - köztük Pálúr János orgonaművész improvizációi - úton vannak.

2007. november 19., hétfő

Johannita adventi meghívó

December 8-án a Canterino Kamarakórussal együtt közreműködünk a Johannita Segítő Szolgálat adventi jótékonysági célú zenés áhítatán (térkép). Az ismét Buzás Gabi alapjain készült meghívó alább látható:

PDF formátumban elérhető itt. Elektronikus meghívó küldéséhez használhatjuk a következő címet is:
http://efvk01.googlepages.com/2007111401
(így néz ki)

2007. november 14., szerda

Adventi-karácsonyi koncert meghívó

December 2-án tartjuk idei karácsonyi koncertünket, melynek meghívója, rendhagyó módon, két verzióban készült. Természetesen a tartalmuk ugyanaz, csak 4 apró különbséget fedezhet fel a szemfüles szemlélő.
Az összehasonlítást a két változat kis "honlapocskáin" is elvégezhető:
(A verzió - B verió). A megfejtők között ingyenes belépőket sorsolunk ki az ingyenes koncertre.
Mindkét változatból készült PDF formátum is: A verzió - B verzió
A festő most is Buzás Gabi volt.
A helyszín megközelítéséhez segítség lehet ez a térkép.

Elektronikus meghívó küldéséhez használhatjuk a következő címeket is:
http://efvk01.googlepages.com/2007111101
(így néz ki)
http://efvk01.googlepages.com/2007111102
(így néz ki)

2007. november 11., vasárnap

Mihály András az "új zenéről"

Az MTV Híradó 2007. november 06-án leadott egy részletet egy 1981-es riportból. Megtekintéséhez katt ide! A Híradó honlapján a következő kommentár olvasható:
"Mihály András – Kossuth-díjas, Erkel Ferenc-díjas – zeneszerző, gordonkaművész, karmester 1917. november 06-án született. Az Örökmozgón egy 1981-es „Stúdió” című műsorban elhangzott riportjával emlékezünk az Operaház igazgatójára. Szerkesztő-műsorvezető: Szegvári Katalin, szerkesztő: Érdi Sándor, operatőr: Gulyás Buda, gyártásvezető: Tóth Tamás."

Pie Jesu

Ha nem szöszmötöltem volna annyit a képpel, azt mondanám: hunyjuk be a szemünket, és lássunk csodát!


Andrew Lloyd Webber: Requiem, 8. Pie Jesu tétel
Előadja a Mihály család: Csilla (zongora), Eszti (szoprán I) és Andi (szoprán II). Közreműködik az Erkel Ferenc Vegyeskar (karnagy: Cseri Zsófia). Ezzel a darabbal zárult pénteken a Mihály András 90. születésnapja alkalmából tartott emlékhangverseny.

2007. november 4., vasárnap

In memoriam Mihály András - meghívó

Következő megjelenésünk a Mihály András születésének 90. évfordulója alkalmából tartott emlékkoncerten lesz:

Mihály Andráshoz kórusunk háromszorosan is kötődik, hiszen két lánya, Andi és Eszti oszlopos tagunk, édesanyjuk, Varga Csilla zongoraművész pedig kedvenc zongorakísérőnk.

2007. október 31., szerda

2007. október 29., hétfő

Évadkezdőhang

Ez itt szombati, Jubileumi évadnyitó koncertünk hangfelvétele:


FIGYELEM! Ha nem működik ez a fenti lejátszó bizgentyű, megpróbálkozhatunk más módon, például, ha ide kattintunk.

2007. október 3., szerda

Jubileumi évadnyitó koncert meghívó

Búzás Gabi (alt) megfestette jubileumi évadunk alapmotívumát, melyet már üzembe is helyeztünk, az évadot ünnepélyesen megnyitó koncert meghívójának formájában.

A meghívó Acrobat Reader (azaz pdf) formátumban letölthető a http://efvk01.googlepages.com/20071027_A5.pdf címről.

E-mail-es meghívásokban megadhatjuk még az alábbi címet is:
http://efvk01.googlepages.com/2007100601
(Előnézet)

2007. szeptember 7., péntek

Még egy kis doktori

Alpár is fotózott a Zeneakadémián, a doktori koncert előtti utolsó pillanatokban.

Kati - korábbi kerti akrobatamutatványának hatása alatt -
még kicsit féllábról vette a koncertet

A többi képért katt. ide!

Gyoma nyoma 2007. folyt.

Van-e élvezetesebb a kórustábornál? Judit fotói (is) erre (is) adnak választ.

A gyomai táborról eddig napvilágra került többi fotó is elérhető itt.

2007. augusztus 28., kedd

Csodafiú-szarvas a'la Ordasi Péter

Gyomán nem mindennapi élményben volt részünk, amikor meghallgathattuk Ordasi Péter előadását Kocsár Miklós, Nagy László Csodafiú-szarvas című versére írott műve apropóján. Tanár Úr hozzájárulásával megörökítettük:


Ha itt nem működne a lejátszó, akkor kattintsunk ide!

2007. augusztus 25., szombat

Gyoma nyoma 2007

A némiképp önhatalmúlag, és főként az élesség (azaz életlenség) alapján megritkított fényképállomány ezévi nyári táborunk esetében, a jelenlegi állás szerint 963 db. És ez még korántsem az összes! Eddig Móni, Ági, Alpár és Pali (egyedül)állóképei érkeztek a szerkesztőségbe.

Ez egyben első próbánk volt Hartyányi Judittal!
Katt a képre!

2007. augusztus 21., kedd

EFVK színház - 4. előadás

Emlékeztetőül: Gyomai táborunkban 4, véletlenszerűen összeállt csoport azt a feladatot kapta, hogy négy téma közül egyet kiválasztva, adjon elő rövid színdarabot. A négy téma a következő volt:
1. Egy tökéletes próba
2. Egy tökéletlen próba
3. Kórusutazás
4. Főpróba és koncert
Alább a "négyes" csapat választása:


Ha itt nem működne a lejátszás, próbáljuk meg, hogy a kis, "Google" feliratú gombra, majd a fölötte megjelenő "Go to Google Video" feliratra kattintunk!

EFVK színház - 3. előadás

Emlékeztetőül: Gyomai táborunkban 4, véletlenszerűen összeállt csoport azt a feladatot kapta, hogy négy téma közül egyet kiválasztva, adjon elő rövid színdarabot. A négy téma a következő volt:
1. Egy tökéletes próba
2. Egy tökéletlen próba
3. Kórusutazás
4. Főpróba és koncert
Alább a "hármas" csapat (halak + macskák) választása:



Ha itt nem működik a lejátszó, akkor kattintsunk ide!

EFVK színház - 2. előadás

Emlékeztetőül: Gyomai táborunkban 4, véletlenszerűen összeállt csoport azt a feladatot kapta, hogy négy téma közül egyet kiválasztva, adjon elő rövid színdarabot. A négy téma a következő volt:
1. Egy tökéletes próba
2. Egy tökéletlen próba
3. Kórusutazás
4. Főpróba és koncert
Alább a "kettes" csapat választása:


Ha itt nem működne a lejátszás, próbáljuk meg, hogy a kis, "Google" feliratú gombra, majd a fölötte megjelenő "Go to Google Video" feliratra kattintunk!

2007. augusztus 20., hétfő

EFVK színház - 1. előadás

Kedves Látogatóink!
Engedjék meg, hogy bemutassuk a 2007. augusztus 18-án, Gyomán megalakult Erkel Ferenc Vegyeskar Színház debütáló előadását!
Gyomai táborunkban 4, véletlenszerűen összeállt csoport azt a feladatot kapta, hogy négy téma közül egyet kiválasztva, adjon elő rövid színdarabot. A négy téma a következő volt:
1. Egy tökéletes próba
2. Egy tökéletlen próba
3. Kórusutazás
4. Főpróba és koncert
Alább az "egyes" csapat választása:


Ha itt nem működne a lejátszás, próbáljuk meg, hogy a kis, "Google" feliratú gombra, majd a fölötte megjelenő "Go to Google Video" feliratra kattintunk!

Ez a produkció sorrendben az első volt azon a kultúrtörténeti mérföldkőnek számító műsoresten, melyet a hagyományosan, idén is megtartott nyári edzőtábor keretében rendeztünk. Ezt az elsőt további három darab követte, melyekről készült felvételek publikálása folyamatban van.