2009. március 8., vasárnap

Világpreimer a'la EFVK

A március 28-29-i hétvégén, épp, mikor széles - ám annál álmosabb - mosollyal állítjuk előre óránkat, az Erkel Ferenc Vegyeskar két egymást követő koncerttel köszönti a virágos tavasz eljövetelét. Az apropó, és a közös a két hangversenyben: az idén a legjobb görög zeneszerzőnek választott Philippos Tsalahouris 3. miséjének világpremierje. De Draskóczy László felújított Három szakrális tételét is ez alkalommal adjuk elő először nagyközönség előtt. Ezen felül Schubert G-dúr miséje is felcsendül majd, és Kocsár Miklóst is köszöntjük 75. születésnapja alkalmából, Hegyet hágék című darabjával. (További részletek a meghívón.)

A meghívó PDF formátumban elérhető itt. Elektronikus továbbküldéséhez használhatjuk a következő címet is:
http://efvk01.googlepages.com/koncertmeghivo9
(így néz ki)

Március 28-án (szombaton) a Városligeti fasori Református Templomban (térkép), másnap, 29-én (vasárnap) pedig a Németajkú Református Egyházközség Templomában (térkép) énekelünk. Mindkét nap 18 órakor kezdődik a koncert, de figyelem: vasárnap egy órával kevesebb időnk lesz a készülődésre, másként: ennyivel is kevesebbet kell várnunk, hogy újból találkozhassunk.

Mindenkit sok szeretettel várunk! Addig is egy kis érdekesség a 3. mise szerzőjéről:

Újságcikk valamikor az 1990-es évek közepe tájáról

Nincsenek megjegyzések: