2010. december 28., kedd

Dömdö-dömdö-dömdödöm

Azaz Boldog Újévet kívánunk minden Kedves Bloglátogatónknak! Mégpedig ezzel a 2008-ból származó videófelvétellel, melyen kórusunk alkalmi társulata Lázár Ervin népszerű meséjéből, a Négyszögletű Kerek Erdőből a Dömdö-dömdö-dömdödöm című fejezetet adja elő.


Youtube link

2010. december 18., szombat

Mégiscsak közvetítünk (?)

A legújabb fejlemény, hogy a koncert nagy részét mégiscsak közvetíthetjük, tehát a végső forgatókönyv szerint ha nem ütnek a kezünkre, és az immár ismét szerephez jutott Technika Ördöge is úgy akarja, akkor lesz közvetítés. Valószínűleg a finálé előtt kell majd lekapcsolnunk az adást. Tehát ma (szombaton) 15:30-kor várjuk kedves Távközönségünet ide, a blogra!

Az élő közvetítések ezen az oldalon keresztül működnek.

Gelnhauseni emlék

A Hála-Gálán némileg kudarcba fulladt vetítés margójára:


Youtube link

Összefoglaló gelnhauseni útjunkról (2010. augusztus 11-15), ahol részt vettünk az első Harth of Europe nemzetközi kórusversenyen.
Zene:
Elvis Presley & Junki XL: A Little Less Conversation - remix (Mac Davis - Billy Strange - Junki XL),
Lonely Drifter Karen: This world is Crazy (Tanja Frinta - Marc Melià Sobrevias)

Élő közvetítés a Bazilikából

Ma (szombaton) jótékonysági koncerten működünk közre. Innen, ha a technika ördöge megengedi, ismét élő közvetítéssel jelentkezünk, fél négytől.
...

A technika ördögét megelőzte a Bazilika, és már ők nem engedték meg. Úgyhogy sajnálattal a mai közvetítés elmarad.

2010. november 18., csütörtök

Hála-Gála meghívó

Az Erkel Ferenc Vegyeskar nagy szeretettel meghívja kedves közönségét évzáró koncertjére, mellyel egyben szeretne köszönetet mondani a támogatásért, amely lehetővé tette, hogy a kórus részt vegyen az első Gelnhauseni Nemzetközi Kórusversenyen. A koncert időpontja: 2010. december 4. (szombat) 17:00 óra. Helyszín: A Patrona Hungariae iskola első emeleti díszterme. Cím: 1092 Budapest, Knézich u. 3-13. (Térkép)

A meghívó PDF formátumban letölthető itt
Küldjön értesítést ismerőseinek!

2010. november 15., hétfő

Archív: Israel a Bazilikában

Holnap lesz éppen két és fél éve, hogy 2008. május 16-án a budapesti Szent István Bazilikában kórusunk és Draskóczy Eszter zenekara tolmácsolásában felcsendült Georg Friedrich Händel Israel in Egypt című darabjának tizenhét tétele. Szokás szerint akkor is készült hang és video-felvétel, csak a publikálás csúszott egy picikét (szokás szerint).


Youtube link
Műsor:
Part I, The Lamentation of the Israelites for the death of Joseph
1. Symphony (No.1.)
2. The sons of Israel do mourn (No.2.)
3. When the ear heard him (No.5.)
4. How is the mighty fall'n (No.6.)
5. Their bodies are buried in peace (No.10.)
6. The merciful goodness of the Lord endureth forever (No.13.)

Part II, The Exodus
7. Recitative: Now there arose a new king over Egypt (No.14.)
Recitative: Then sent He Moses, His servant (No.16.)
8. They loathed to drink of the river (No.17.)
9. He sent a thick darkness over all the land (No.21.)
10. He smote all the first-born of Egypt (No.22.)
11. But as for his people, he led them forth like sheep (No.23.)
12. He rebuked the Red Sea, and it was dried up (No.25.)
13. He led them through the deep (No.26.)
But the waters overwhelmed their enemies (No.27.)
And Israel saw that great work (No.28.)
14. And believed the Lord and His servant Moses (No.29.)

Orgonán közreműködik: Draskóczy László, vezényel: Cseri Zsófia.
Köszönet Gyarmati Györgynek a hangfelvételért és Szobrász András operatőrnek!

2010. november 6., szombat

A városmajori koncert hangfelvétele

Az Erkel Ferenc Vegyeskar 2010. november 5-i hangversenye Budapesten, a Városmajori Gimnázium aulájában:



mp3 letöltés

Műsor:
1. Erkel Ferenc - Bárdos Lajos: Szózat (Vörösmarty Mihály)
2. Erkel Ferenc: Takarodó - a Névtelen hősök című operából (Jankovich Ferenc)
3. Erkel Ferenc: Szép örömkönny ragyogása - a Bánk Bánból (Szabó Miklós)
4. Liszt Ferenc: Ave verum
5. Liszt Ferenc: L'Éternel est son nom
6. Tóth Péter: Valse Triste (Weöres Sándor versére)
7. Kodály Zoltán: Öregek (Weöres Sándor versére)
8. Bárdos Lajos: Audi filia

A hangfelvételt Bujdosó Csaba készítette.

2010. november 4., csütörtök

Élő közvetítés!

Kórusunk kísérletező kedve nem múlik, így most pénteken 2010. november 5-én este 8 órakor ismét megpróbálkozunk az élő koncertközvetítéssel. Az adás figyelemmel kíséréséhez nem kell mást tenni, mint a koncert idején ellátogatni ide, a blogunkra.
Az elhangzó művek listája a meghívón olvasható.

... itt volt a lejátszó dobozka ...

Ez a kis lejátszó dobozka leginkább Internet Explorer vagy Firefox böngészővel működik jól. Probléma és/vagy igény esetén érdemes megpróbálkozni ezzel a címmel.

Kedves Közönségünk! Ha a technika ördöge is megengedi, képet is fogunk sugározni, de legalább a hanggal mindenképpen megpróbálkozunk. Ezzel együtt kérjük, hogy a lelkes úttörők akkor se kedvetlenedjenek el, ha esetleg nem járunk sikerrel. Mi nem adjuk fel! -> És sikerült!! Köszönjük igen kedves távközönségünk részvételét a kísérletben, folyt. köv...

2010. október 13., szerda

Őszi légy-ott

Az új évadban első önálló koncertünk 2010. november 5-én pénteken lesz, a KÓTA által rendezett IX. Magyar Karvezető Konferencia nyitó napján. Kezdés este 8-kor. Helyszín: Városmajori Gimnázium, 1122 Budapest, Városmajor u. 71. (térkép). Szeretettel várjuk Kedves Közönségünket! A belépés ingyenes. A műsor és részletek a meghívón:

A meghívó PDF formátumban letölthető itt.
Küldjön értesítést ismerőseinek!

2010. október 7., csütörtök

Képek Gyuláról

Ja!? Nem...

Tehát: A hétvégén (2010. október 1-3) Gyulán élveztük a helyi Erkel Ferenc Vegyeskar és a város zavarba ejtő vendégszeretetét, amikoris részt vettünk a Erkel Bicentenárium alkalmából rendezett "Erkel Kórusok Találkozóján". A fényképek megkezdték gyülekezésüket...

Az Erkel háznál, az emléktábla koszorúzásán

A Gyulai Várban

Máté a róla elnevezett papírbolt előtt - Judit fotói

Erkel-generációk (a kispesti gyermekkórussal) - Pali fotói


2010. október 4., hétfő

Gelnhauseni koncertfelvételek

Megérkeztek Gelnhausenből a Hearth of Europe versenyen készült hivatalos hangfelvételek, melyeket ezúton közzé teszünk:


mp3 letöltés

Műsor:
Sacred music (Egyházi zene) kategória
1. Thomasso Lodovico de Victoria: O magnum mysterium (mp3)
2. Felix Mendelssohn Bartholdy: Herr, nun lässest du (mp3)
3. Bárdos Lajos: Audi filia (mp3)
4. Morten Lauridsen: O magnum mysterium (mp3)
5. Orbán György: Daemon irrepit callidus (mp3)
Secular music (Világi zene) kategória
6. Pierre Passereau: Il est bel et bon (mp3)
7. Felix Mendelssohn Bartholdy: Herbstlied (N. Lenau) (mp3)
8. Jaakko Mäntyjärvi: Come away death (William Shakespeare) (mp3)
9. Tóth Péter: Valse triste (Weöres Sándor) (mp3)
10. Pászti Miklós: Csángó-magyar szerelmi népdalok (mp3)

2010. október 2., szombat

Élő közvetítés Gyuláról

Sávszélesség hiányában egyelőre kép nélkül közvetítjük a gyulai Erkel Ferenc Találkozó hangversenyt. A mi kórusunk harmadikként, fél hét után várható. A közvetítés hallgatásához kattintsunk ide!

2010. augusztus 27., péntek

A versenykoncertek Gelnhausenből

A hivatalos hangfelvétel még nem érkezett meg, de nem bírunk már tovább várni, ezért a versenyen készített saját házifelvételünket tesszük közzé.

Sacred music (Egyházi zene) kategória
2010. augusztus 12., Gelnhausen, Marienkirche


Youtube link | wmv letöltés
Műsor:
1. Thomasso Lodovico de Victoria: O magnum mysterium (link)
2. Felix Mendelssohn Bartholdy: Herr, nun lässest du (link)
3. Bárdos Lajos: Audi filia (link)
4. Morten Lauridsen: O magnum mysterium (link)
5. Orbán György: Daemon irrepit callidus (link)

Secular music (Világi zene) kategória
2010. augusztus 13. Gelnhausen, Stadthalle



Youtube link | wmv letöltés
Műsor:
1. Pierre Passereau: Il est bel et bon (link)
2. Felix Mendelssohn Bartholdy: Herbstlied (N. Lenau) (link)
3. Jaakko Mäntyjärvi: Come away death (William Shakespeare) (link)
4. Tóth Péter: Valse triste (Weöres Sándor) (link)
5. Pászti Miklós: Csángó-magyar szerelmi népdalok (link)

2010. augusztus 16., hétfő

Benne voltunk az újságban!

A helyi újságban, a Gelnhäuser Neue Zeitungban az "egyházi zene" kateróia fordulójáról megjelent cikk rólunk is megemlékezett, és a cikkhez fűzött fotón is az EFVK szerepel:
Képaláírás: "A magyarok (Erkel Ferenc Vegyeskar)
kiváló benyomást keltettek koncertjükkel."

A ránk vonatkozó rész hevenyészett fordítása:
"Kíváncsian vártuk, hogy az ezután sorra kerülő, Cseri Zsófia vezette Erkel Ferenc Vegyeskarnak sikerül-e tovább emelni ezt a magas színvonalat. A kórus tömör és tiszta, a férfi és a női kar között pompásan kiegyenlített hangzással lépett fel, előadásuk érettséget, rutint és nyugalmat sugárzott. A "Magnum Mysteriumot" két szerző, Luis de Victoria és Morten Lauridsen elképzelésében is megszólaltatták. Mindehhez még Mendelssohn Bartholdy Herr, nun lässest du deinen Diener in Frieden fahren kezdetű művének kifogástalan előadását is élvezhette a templom közönsége."

Gelnhauseni részeredmény

Amit eddig tudunk: Az Erkel Ferenc Vegyeskar a gelnhauseni első "Heart of Europe" kórusversenyen "világi zene" kategóriában, a nyolc induló kórus között, harmadik helyezést ért el, "ezüst diplomát" eredményező 21 ponttal.

A zsűri értékelését és a többi kórus eredményét, valamint az "egyházi kategóriában" elért eredményünket a napokban fogják a szervezők ismertetni. (Az eredményhirdetésen csak a dobogósokat közölték).

P.S.: A két versenykoncertünk felvételét a hivatalos hangfelvétel megérkezése után természetesen közzé fogjuk tenni.

2010. augusztus 12., csütörtök

Gyorsjelentés Gelnhausenből

Egy órával ezelőtt jöttünk ki az egyházi kategóriáról, ami saját megítélésünk szerint nagyon jól sikerült, de erről bővebben a zsűri döntése után tudunk nyilatkozni. Addig is álljon itt egy eddig még senki által sem hallott (beleértve a kórust is) felvétel, záró számunk, Orbán György: Daemon irrepit callidus


A holnapi vesenyt megpróbálkozunk élőben közvetíteni, amit a www.dockler.hu oldalon a "video chat" menü alatt lehet majd megtekinteni, az efvk_online szobába lépve.

2010. augusztus 5., csütörtök

A keddi koncert felvétele

A keddi nyilvános főpróba (2010. augusztus 3. - Budapest Főváros Levéltára) felvétele (melynek hangját ismét Bujdosó Csabának köszönhetjük):



Youtube link | Letöltés...

Műsor:
1. Thomasso Lodovico de Victoria: O magnum mysterium
2. Felix Mendelssohn Bartholdy: Herr, nun lässest du
3. Bárdos Lajos: Audi filia
4. Morten Lauridsen: O magnum mysterium
5. Orbán György: Daemon irrepit callidus
6. Pierre Passereau: Il est bel et bon
7. Felix Mendelssohn Bartholdy: Herbstlied (N. Lenau)
8. Jaako Mäntyjärvi: Come away death (William Shakespeare)
9. Tóth Péter: Valse triste (Weöres Sándor)
10. Pászti Miklós: Csángó-magyar szerelmi népdalok

Ugyanez kép nélkül:


mp3 letöltés

2010. július 29., csütörtök

Archív: "Doktori koncert" 2007-ben



Cseri Zsófia doktori DLA vizsgakoncertjének első része:
Georg Friedlich Händel - Israel in Egypt (kivonat)
Youtube link

Helyszín: A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) Nagyterme
Időpont: 2007. június 16. (szombat)

Közreműködők:
Az Erkel Ferenc Vegyeskar,
Hegedű: Draskóczy Eszter koncertmester, Bujdosó Emese (2.hg), Dóczy Áron (2.hg), Rabovay Júlia (1.hg), Viczián Zsoltné (1.hg)
Brácsa: Csoma Ágnes, Szabó Réka
Cselló: Karasszon Dénes
Nagybőgő: Fasang Zoltánné
Continuo: Draskóczy László
Oboa: Jakab Ágnes, Kőházi Edit
Fagott: Jankó Attila, Tallián Dániel
Timpani: Erdőközi Máté
Tenor szóló: Króneisz Gábor

Operatőr: Szobrász András
Vágó: Simon Ákos
A hangfelvételt az AVISO Stúdió készítette

2010. július 18., vasárnap

Felkészülési koncert – meghívó

2010. augusztus 3-án (kedden), Budapest Főváros Levéltárában (térkép) még egyszer hazai pályán, koncertszerűen elgyakoroljuk teljes versenyműsorunkat, amellyel Gelnhausenben, az augusztus 11 és 15 között megrendezésre kerülő Első "Hearth of Europe" Kórusversenyen helyt kell majd állnunk. Szeretettel várjuk az érdeklődőket. Kezdés 19:15-kor – klimatizált helyiségben.

A meghívó PDF formátumban letölthető itt.
Küldjön értesítést ismerőseinek!

2010. július 16., péntek

Új régi képek

Palitól becsordogáltak fotók a június 19-i performanszról (Boulevard és Brezsnyev galéria kiállításmegnyitó a Holdudvarban.) - Akkor még jó hideg volt!

2010. július 14., szerda

2010. június 23., szerda

Évadzáró képek

Évadzáró koncert és kertiparti 2010 képekben.

Ezek meg kicsodák?

És mit akarnak?

Évértékelő beszéd


Versenylázra fel!

Nem lehet elég korán elkezdeni a gelnhauseni versenyre hangolódást. First step: hogy is volt ez anno...?



Részlet az Erkel Ferenc Vegyeskar brémai "turnéjáról" készült kisfilmből ("Az EFVK a 2004-es brémai kórusolimpián - 2004. július 12-19."): Szemelvények a helyszíni próbákból, készülődésből.
Zene: The Manhattan Transfer - Four brothers (Jimmy Giuffre - Jon Hendricks) @ Rhino Records 1994

2010. június 19., szombat

Évadzáró koncertfelvétel

Koncert 2010 június 6-án este 6 órakor, a Patrona Hungariae iskola dísztermében.



Youtube link | Letöltés...
Műsor:
1. Thomasso Lodovico de Victoria: O magnum mysterium
2. Felix Mendelssohn Bartholdy: Herr, nun lässest du
3. Bárdos Lajos: Audi filia
4. Morten Lauridsen: O magnum mysterium
5. Orbán György: Daemon irrepit callidus
6. Pierre Passereau: Il est bel et bon
7. Felix Mendelssohn Bartholdy: Herbstlied (N. Lenau)
8. Jaako Mäntyjärvi: Come away death (William Shakespeare)
9. Tóth Péter: Valse triste (Weöres Sándor)
10. Pászti Miklós: Csángó-magyar szerelmi népdalok

Ha csak hallgatni szeretnénk:


mp3 letöltés

Tóth Péter esete Valse tristével

Daróci Bárdos Tamás és Draskóczy László után Tóth Péter zeneszerző is megtisztelt bennünket egy közvetlen hangulatú, személyes beszélgetéssel. A szerző hozzájárulásával ezt most közreadjuk.


Youtube link

A felvétel 2010. március 30-án, az Erkel Ferenc Vegyeskar kulisszakoncertjén, Budapest Főváros Levéltárában készült. Az apropó a szerző Valse triste című műve, melyet akkoriban kezdtünk el tanulni. A beszélgető társ: Molnár Tímea. A hangfelvételt Bujdosó Csaba készítette.

Kiálltunk

A halogatás eredményeként egy már bezárt kiállítás megnyitójáról álljon itt egy nem túl bőbeszédű (és bőképű), képes beszámoló.


Szóval lelkes kis csapatunk énekelt egy picikét a Boulevard és Brezsnyev névre hallgató galéria vendégkiállításának megnyitóján, a Holdudvarban. A kiállítás épp a napokban zárt be, de a galéria rendületlenül üzemel a Király utca 39-46. szám alatt.

2010. június 16., szerda

Mendelssohn minden mennyiségben

Az április 24-én tartott Mendelssohn-koncert hangfelvételét ezúton ajánljuk kedves bloglátogatóink figyelmébe. A felvétel az alábbi kis lejátszó alkalmatosság segítségével meghallgatható, mp3 formátumban letölthető, valamint koncertjeinken CD-n megvásárolható.



mp3 letöltés

Műsor (mindegyik darab Felix Mendelssohn Bartholdy szerzeménye):
1. Psalm 43: "Richte mich Gott"
Vezényel: Cseri Zsófia
2. Psalm 55: "Hör mein Bitten"
Közreműködik: Szemere Zita (szoprán), Kéménczy Antal (zongora)
Vezényel: Győrffy Katalin
3-5. d-moll fuvolaverseny
Előadja: Bálint János fuvolaművész
Vezényel: Fasang János Pál
I. Allegro molto
II. Andante
III. Allegro
6. Psalm 42
Vezényel: fasang János Pál
I. Coro: "Wie der Hirsch schreit"
II. Aria (Soprano): "Meine Seele dürstet nach Gott"
IIIa. Recitativo (Soprano): "Meine Tränen sind meine Speise"
IIIb. Aria con coro (Soprano, Coro feminile): "Denn ich wollte gern hingehen"
IV. Coro "Was betrübst du dich, meine Seele"
V. Recitativo (Soprano): "Mein Gott, betrübt ist meine Seele"
VI. Quintetto (Soprano, 2 Tenori, 2 Bassi): "Der Herr hat des Tages verheißen"
VII. Schlusschor: "Was betrübst du dich, meine Seele"

Közreműködik az Erkel Ferenc Vegyeskar (karnagy: Cseri Zsófia), a Psalterium Hungaricum Kórus (karnagy: Arany János) és Fasang János Pál barátainak zenekara.
A hangfelvételt Bujdosó Csaba készítte.

2010. június 14., hétfő

Futottak már

Vasárnap az Erkel Ferenc Vegyeskar csapata hősies helytállással felszántotta a pesti rakpart aszfaltját. Szépvolt, fiúk! Pláne Nóri!

Hadi tudósítónk rövid hangulatjelentése a célszalag átszakításának mámoros pillanatát eleveníti fel...

2010. június 1., kedd

Üzemzavar

Ezúton tájékoztatjuk kedves bloglátogatóinkat, hogy - valószínűleg vincseszter-meghibásodás miatt - internetes fotóalbumunk, a meghallgatásra és letöltésre közzétett hangfelvételeink, és esetleg néhány egyéb apróság pillanatnyilag nem, illetve csak szakaszosan elérhető. A hiba kijavításán dolgozunk - vagy hogy szokás ezt tudományosan fogalmazni? -, a remény pedig az utolsó hal. Köszönettel az EFVK médiatár üzemeltetői.

2010. május 25., kedd

Meghívó az évadzáró koncertünkre

Idei évadunkat 2008-as dániai vendéglátónkkal, az Esbjerg Underholdningskor-ral közösen zárjuk be. Ők egy kicsit más stílust képviselnek, ami külön érdekessé teheti ezt az alkalmat. Szeretettel várjuk kedves közönségünket 2010 június 6-án este 6 órakor, a Patrona Hungariae iskola dísztermébe (cím: 1092 Budapest, Knézich u. 3-13. - térkép itt)! További részletek a meghívón:

A meghívó PDF formátumban letölthető itt.
Küldjön értesítést ismerőseinek!

Amellett, hogy legtöbb koncertünkhöz hasonlóan most is ingyenes a belépés, ezúttal - ahogyan ezt a 2004-es brémai kórusolimpiára utazásunk előtt is tettük - köszönettel fogadunk minden nemű hozzájárulást az idén augusztusra megcélzott (gelnhauseni) kórusversenyen való részvételünkhöz.

2010. május 6., csütörtök

Archiv: Windszörny Piliscsabán

Bocsánatot kérek, de még a blog előtti időkből került felszínre egy - elnézést az elfogultságért - káprázatos gyöngyszem, melyet nem hagyhatunk a feledés homályába merülni. A helyszín Piliscsaba, az év 2005. A zene Dolly Roll: Windszörny.


Youtube link

Megújult a honlapunk!

Jani belecsapott a lecsóba, és vadonat új külsőbe bújtatta éppen hetedik életévébe lépő, jó öreg honlapunkat, a www.erkelferencvegyeskar.hu-t. Lássuk!

2010. május 3., hétfő

Pozsonyi úti fotók

Megérkezett Móni és Sanyesz képriportja a 2010. április 24-i koncertről.

Szemere Zita az 55. Zsoltár szólistája

- El kéne kezdeni, János, kérlek
- El fogjuk kezdeni, János, kérlek.
Bálint János fuvolaművész és Fasang János fagottművész

Celeng Mária a 42. Zsoltár szoprán szólistája

Érdemrend-átadás a koncert után

2010. április 18., vasárnap

A múlt heti koncert videón

Álljon itt egy kivonat a 2010. április 10-i hangversenyünkből (a Hetednap Adventista Egyház "Művészeti Esték" sorozatában):


Youtube link

Tartalomjegyzék:
1. T. L. da Victoria: O magnum mysterium (link)
2. Joseph Haydn: Mit Würd' und Hoheit angetan (ária a Teremtésből) - Króneisz Gábor tenor, Varga Csilla zongora (link)
3. Felix Mendelssohn Bartholdy: 42. zsoltár 1. tétel ("Wie der Hirsch schreit") - zongorán közreműködik Varga Csilla (link)
4. Bárdos Lajos: Audi filia (link)
5. Johannes Brahms: A-dúr intermezzo (Op.118 No.2) - Varga Csilla zongoraművész (link)

Sok kicsi sokra megy

Kedves bloglátogatónk!
Az alábbi gombbal meg szeretnénk nyitni a lehetőségét annak, hogy ha valaki, akármilyen kis összeggel is, de hozzájárulna kórusunk működéséhez, akkor ezt a ma már egyre elterjedtebb internetes eszközökkel - jelen esetben a PayPal nevű szolgáltatás segítségével - is meg tudja tenni, amennyiben járatos az ilyen webes megoldásokban.

Minden eddigi és jövőbeli, anyagi és szellemi, lelki támogatást ezúton is nagyon szépen köszönünk. Ez most, a Németországbeli kórusversenyre készülőben különösen jól jön.

2010. április 12., hétfő

Nem árulunk zsákbamacskát

Az április 24-i koncert kapcsán alkalmasnak mutatkozott az idő, hogy felidézzük a tavalyi (2009. április 25-i) hangversenyt, melynek első felében a Psalterium Hungaricum Kórus (karvezető: Arany János), az Erkel Ferenc Vegyeskar (karvezető: Cseri Zsófia) és a Fasang János Pál barátaiból alakult szimfonikus zenekar Franz Schubert G-dúr miséjét adta elő:


Youtube link

Helyszín: a Pozsonyi úti Református Egyházközség temploma. Szólót énekel: Mihály Andrea (szoprán), Króneisz Gábor (tenor), May Zoltán (bariton). Vezényel: Cseri Zsófia. Hang: Bujdosó Csaba, kép: Simon Ákos
A teljes koncert hangfelvétele, mp3 formátumban letölthető innen.

Pozsonyi út harmadszor - koncertmeghívó

Április 24-én (szombaton) tarjuk Fasang János Pál bábáskodása által immár hagyománnyá érlelődött, a Psaltérium Hungaricum Kórussal közös tavaszi "szimfónikus" koncertünket, a Pozsonyi úti református templomban (térkép). Ezúttal a jelszó: Mendelssohn! Kezdés 18 órakor. További részletek a meghívón olvashatók:

PDF formátumban itt
Küldjön értesítést ismerőseinek!

2010. április 7., szerda

Kulissza 2. képek

Március 30-i, második kulisszakoncertünk, Sanyesz fotói segítségével felidézhető kórusalbumunkban (katt!).

A kórus tátott szájjal figyeli közönségét...

Tóth Péter zeneszerzővel együtt próbáltuk Valse triste című művét.

...Ezt írtam volna...?

2010. március 24., szerda

Ez nem gyakorlás!

2010. április 10-én (szombaton) 18:00 órakor, a Hetednap Adventista Egyház által már hagyományosan megrendezett "Művészeti Esték" sorozat keretében önálló hangversenyt adunk, Terézvárosban, a Székely Bertalan u. 13. szám alatt (térkép). Részletek a meghívón:


PDF formátumban itt
Küldjön értesítést ismerőseinek!

2010. február 15., hétfő

Kulissza még

Megérkeztek galériánkba Móni - illetve főként Sanyesz - fotói, melyeket a múlt keddi nyilvános próbán és kulissza-koncerten készítettek.


Fegyelmezett volt a próba...

Karnagyunk új módszereiről mesél, Pali szereli az állványt