2007. december 3., hétfő
Ősbemutató
A többi felvétel - köztük Pálúr János orgonaművész improvizációi - úton vannak.
2007. november 19., hétfő
Johannita adventi meghívó
PDF formátumban elérhető itt. Elektronikus meghívó küldéséhez használhatjuk a következő címet is:(így néz ki)
2007. november 14., szerda
Adventi-karácsonyi koncert meghívó
Az összehasonlítást a két változat kis "honlapocskáin" is elvégezhető:(A verzió - B verió). A megfejtők között ingyenes belépőket sorsolunk ki az ingyenes koncertre.
Mindkét változatból készült PDF formátum is: A verzió - B verzió
A festő most is Buzás Gabi volt.
A helyszín megközelítéséhez segítség lehet ez a térkép.
Elektronikus meghívó küldéséhez használhatjuk a következő címeket is:
(így néz ki)
http://efvk01.googlepages.com/2007111102
(így néz ki)
2007. november 11., vasárnap
Mihály András az "új zenéről"
"Mihály András – Kossuth-díjas, Erkel Ferenc-díjas – zeneszerző, gordonkaművész, karmester 1917. november 06-án született. Az Örökmozgón egy 1981-es „Stúdió” című műsorban elhangzott riportjával emlékezünk az Operaház igazgatójára. Szerkesztő-műsorvezető: Szegvári Katalin, szerkesztő: Érdi Sándor, operatőr: Gulyás Buda, gyártásvezető: Tóth Tamás."
Pie Jesu
Andrew Lloyd Webber: Requiem, 8. Pie Jesu tétel
Előadja a Mihály család: Csilla (zongora), Eszti (szoprán I) és Andi (szoprán II). Közreműködik az Erkel Ferenc Vegyeskar (karnagy: Cseri Zsófia). Ezzel a darabbal zárult pénteken a Mihály András 90. születésnapja alkalmából tartott emlékhangverseny.
2007. november 4., vasárnap
In memoriam Mihály András - meghívó
Mihály Andráshoz kórusunk háromszorosan is kötődik, hiszen két lánya, Andi és Eszti oszlopos tagunk, édesanyjuk, Varga Csilla zongoraművész pedig kedvenc zongorakísérőnk.
2007. október 31., szerda
Évadnyitó képek Nr. 1
"Előttem az utódom..."
További képek...2007. október 29., hétfő
Évadkezdőhang
FIGYELEM! Ha nem működik ez a fenti lejátszó bizgentyű, megpróbálkozhatunk más módon, például, ha ide kattintunk.
2007. október 3., szerda
Jubileumi évadnyitó koncert meghívó
A meghívó Acrobat Reader (azaz pdf) formátumban letölthető a http://efvk01.googlepages.com/20071027_A5.pdf címről.http://efvk01.googlepages.com/2007100601
(Előnézet)
2007. szeptember 7., péntek
Még egy kis doktori
még kicsit féllábról vette a koncertet
A többi képért katt. ide!
Gyoma nyoma 2007. folyt.
2007. augusztus 28., kedd
Csodafiú-szarvas a'la Ordasi Péter
Ha itt nem működne a lejátszó, akkor kattintsunk ide!
2007. augusztus 25., szombat
Gyoma nyoma 2007

Katt a képre!
2007. augusztus 21., kedd
EFVK színház - 4. előadás
1. Egy tökéletes próba
2. Egy tökéletlen próba
3. Kórusutazás
4. Főpróba és koncert
Alább a "négyes" csapat választása:
Ha itt nem működne a lejátszás, próbáljuk meg, hogy a kis, "Google" feliratú gombra, majd a fölötte megjelenő "Go to Google Video" feliratra kattintunk!
EFVK színház - 3. előadás
1. Egy tökéletes próba
2. Egy tökéletlen próba
3. Kórusutazás
4. Főpróba és koncert
Alább a "hármas" csapat (halak + macskák) választása:
EFVK színház - 2. előadás
1. Egy tökéletes próba
2. Egy tökéletlen próba
3. Kórusutazás
4. Főpróba és koncert
Alább a "kettes" csapat választása:
Ha itt nem működne a lejátszás, próbáljuk meg, hogy a kis, "Google" feliratú gombra, majd a fölötte megjelenő "Go to Google Video" feliratra kattintunk!
2007. augusztus 20., hétfő
EFVK színház - 1. előadás
Engedjék meg, hogy bemutassuk a 2007. augusztus 18-án, Gyomán megalakult Erkel Ferenc Vegyeskar Színház debütáló előadását!
Gyomai táborunkban 4, véletlenszerűen összeállt csoport azt a feladatot kapta, hogy négy téma közül egyet kiválasztva, adjon elő rövid színdarabot. A négy téma a következő volt:
1. Egy tökéletes próba
2. Egy tökéletlen próba
3. Kórusutazás
4. Főpróba és koncert
Alább az "egyes" csapat választása:
Ha itt nem működne a lejátszás, próbáljuk meg, hogy a kis, "Google" feliratú gombra, majd a fölötte megjelenő "Go to Google Video" feliratra kattintunk!
Ez a produkció sorrendben az első volt azon a kultúrtörténeti mérföldkőnek számító műsoresten, melyet a hagyományosan, idén is megtartott nyári edzőtábor keretében rendeztünk. Ezt az elsőt további három darab követte, melyekről készült felvételek publikálása folyamatban van.
2007. augusztus 5., vasárnap
E heti esküvőnkről
A zongoránál egyetlen kedvenc zongorakísérőnk, Varga Csilla zongoraművész, a kották mögött legkedvencebb kórusunk, az Erkel Ferenc Vegyeskar társulata. A felvételen a helyszínen, a bevonulás alatt elhangzott, Gabriel Fauré: Cantique de Jean Racine című műve csendül fel.
2007. július 29., vasárnap
Uborkaszezon 2.
Most is a Zeneakadémia AVISO stúdiója által készített hengfelvételt halljuk.
2007. július 23., hétfő
Küldöttségünk jelenti
2007. július 17., kedd
Uborkaszezon idejére
Valamivel nagyobb méretben is megnézhetjük: Kattintsunk a kis, "Google" feliratú gombra, majd a fölötte megjelenő "Go to Google Video" feliratra. Vagy egyszerűen ide!
folyt. köv...
2007. július 16., hétfő
Marketing bevétel
Kis magyarázat: Ilyen csekket akkor kapunk, ha a jobb felső részen látható Google hirdetésekre irányult kattintások oly mértéket öltenek, hogy az ezek alapján részünkre (mint felületet biztosító részére) jóváírt összeg eléri a 100 amerikai dollárt. Ilyenkor hónap végén indítják a csekket, az akkori összegről, és kezdődik elölről a számolás.Az mindenképpen kerülendő, hogy egyenként nekiálljunk, és rongyossá kattintsuk a hirdetéseket - tekintve, hogy ezt Gogglé-ék rossz néven veszik -, de persze, ha "érdekes címszót látunk", feltétlenül nézzük meg, mi van alatta...!
Ez a hihetetlen summa, (amely a zsebbe kerülésig valószínűleg még apadni fog...) kb. tavaly november óta jött össze. Dehát ugye minden fillér (akarommondani, cent) számít. Majd Gyomán elisszuk...
2007. július 6., péntek
Nyári eseménynaptár
2007. június 22., péntek
Akadémikus
És tehát halljuk a zárókoncertet:
Ezen kívül Móni fotói is elérhetők már csodálatos albumunkban:
2007. június 21., csütörtök
Komment ár nélkül
Ennek az operatőrnek vagy hihetetlen mázlija volt, vagy kottája. Vagy parafenomén.
2007. június 18., hétfő
Ízelítő a szombati koncertből
Már itt meg kell említeni, hogy ezúttal profi kezekben volt a "mozgó" kamera, Szobrász András operatőrében
2007. június 16., szombat
2007. május 31., csütörtök
Kedvenc zongorakísérőnk koncertje
2007. május 30., szerda
Martfű báj nájt
2007. május 22., kedd
Martfűillat
Műsor:
1. Kodály Zoltán: Öregek (Weöres Sándor)
2. Georg Friedrich Händel: Izrael Egyiptomban (részletek)
3. Kodály Zoltán: Esti dal (Martfű Város Nőikarávall)
Még mindig Musica Viva
Fotók a május 4-i koncert környékéről
2007. május 17., csütörtök
Irány Martfű!

A koncert 16:30-kor kezdődik, kicsit részletesebb ismertetés (közte Martfű Városi Női Karának műsora) található még a DAYHU oldalon
A mi műsorunk röviden összefoglalható:
Kodály Zoltán: Öregek (Weöres Sándor)
Georg Friedrich Händel: Israel in Egypt (részletek) - "ősbemutató"
Fotó a Szent Tamás templomról
2007. május 10., csütörtök
Doktorálunk!
Ez kivételesen egy másik Weboldalra mutat, amiről a PDF formátumú verzió is megnyitható. A meghívó két-, azaz pontosabban négy oldalas, mely papír alakjában egy A5-ös lap félbehajtva.
2007. május 6., vasárnap
Polak, Węgier, dwa bratanki
Ahogy a mondás tartja: "Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki." azaz "Lengyel, magyar két jóbarát, együtt issza búját, borát." - erről egy kis érdekesség a Wikipédiában...
2007. április 29., vasárnap
Kodály verseny rádió edit
2007. április 23., hétfő
Vác képe
2007. április 21., szombat
Váci koncert vágott változat
A 2007. április 14-i, váci koncert ("Dunakanyar Dalostalálkozó") felvétel hevenyészve vágott változata.
1. (00:00-03:38) Orbán György: Timor et tremor
2. (04:10-11:23) Kodály Zoltán: Öregek (Weöres Sándor versére)
3. (12:20-18:10) Pászti Miklós: Csángó-magyar szerelmi dalok
4. (19:00-23:52) Daróci Bárdos Tamás: Üszküdárá
Kórusfélnap képekben
2007. április 19., csütörtök
Poznani vendégeink koncertje
Vágtat azállat (sic!)
Valamivel nagyobb méretben látható a felvétel, ha közvetlenül a GoogleVideo oldalán nyitjuk meg, ahol egyébként megtekinthető az a kortörténeti dokumentum is, amely az első Üszküdárá-szpesöl próbán készült.
Ha a videó akadozna lejátszás közben, akkor valószínűleg lassabban töltődik le, mint ahogy fogy a "film". Ilyenkor érdemes megnyomni a "Pause"-t, és várni kicsit, míg a szürke csík kellő előnyre szert nem tesz.
Ha egyáltalán semmit nem látsz, lehet, hogy telepíteni kellene az Adobe Flash Player-t.
2007. április 16., hétfő
Vác hangja
Nos, tehát, halljon, akinek van füle!
Ha bármelyik számra rákattintunk, kisvártatva elkezdődik a lejátszás,
majd tovább is lép a következőre... Ha a számcímekre jobb oldali egérgombbal kattintunk, a megjelenő kis menüben kválaszthatjuk a "> Download", azaz letöltés lehetőséget.
Ha nem jelenik meg semmi, akkor valószínűleg nincs telepítve az Adobe Flash Player. Ez esetben vagy meg kell próbálni ezt telepíteni, vagy remélhetőleg enélkül is meghallgathatjuk a számokat, ha ide kattintunk
2007. április 13., péntek
Koncertmeghívó (május 4.)
A4-es, két példány/lapos nyomtatáshoz kattints ide!
2007. április 9., hétfő
Vác, Dunakanyar Dalostalálkozó meghívó
2007. április 2., hétfő
Visszatekintés: Üszküdárá próba
2007. március 26., hétfő
Az EFVK a Lantos Rezső Emlékkoncerten (hang)
Műsor:
1. Franz Schubert: Psalm 23. (közreműködik: Varga Csilla zongoraművész)
2. Edvard Grieg: Wie bist du doch schön
3. Daróci Bárdos Tamás: Üszküdárá... (Vidám ballada egy török népdal alapján)
(A felvétel a közönség sorai között elhelyezett Canon XM2 típusú videokamerával készült.)
2007. március 19., hétfő
Csak a lajbim gombolom
2007. március 14., szerda
Ugyanaz hanggal
Az elhangzó művek sorrendben:
1. Kodály Zoltán: Szép könyörgés (Balassi Bálint) – összkar
VIADANA:
2. Gabrieli: Maria Magdalena
3. Palestrina: Sicut cervus
4. Liszt Ferenc: Salve Regina
5. Orbán György: Ave verum
6. Kodály Zoltán: Első áldozás
7. Farkas Ferenc: Elvándorol a madár (Petőfi Sándor)
8. Farkas Ferenc: Alkony (Petőfi Sándor)
9. Kodály Zoltán: Túrót eszik a cigány
10. Bárdos Lajos: Patkóéknál
11. Pászti Miklós: Csángó-magyar szerelmi dalok – összkar
EFVK:
12. Louis Bessieres: Saltimbanques (Kötéltáncosok)
13. Johannes Brahms: Der Falke (A sólyom)
14. Orbán György: Cor mundum
15. Daróci Bárdos Tamás: Üszküdárá
16. Kodály Zoltán: Esti dal – összkar
A koncert hangfelvétele, mp3 formátumban meghallgatható és letölthető itt.
2007. március 10., szombat
Némaképek a koncertről
2007. március 9., péntek
Kismarosi fotók 2/b
2007. március 4., vasárnap
Instant koncertpor
(Vájtabb fülű hallgatóknak feltűnhet, hogy a Csángó-magyar szerelmi dalok eleje némileg eltérő hangképet mutat, mint a további részei, ami az "operatőr" - az én volnék - kétbalkezeskedésének eredménye, ugyanis a "központi" kamera kazettacseréje kissé elhúzódott, így az első pár strófa a "kis kamera" felvételéből származik, melynek hangminősége a másikétól némileg eltérő.)
2007. március 3., szombat
Visszatekintés: Ismét Kismaros
A többi egyelőre Bodrog Zolinál pihen.
Mai koncert: térkép
2007. február 23., péntek
IE in Ordnung
2007. február 15., csütörtök
Teljes szélesvásznú Kismaros
Tartalom:
- Georg Friedrich Händel: Israel in Egypt (részlet: II/10.)
(szintin közreműködik: Szabó Julcsi) - Franz Schubert: Psalm 23 [05:28-tól]
- Johannes Brahms: Der Falke [10:03-tól]
- Edvard Grieg: Wie bist du doch schön [12:34-től] (sajnos jelenleg hiányzik a felvétel vége, mert a feltöltés során valahol elmaradt út közben. A hiba kijavítása folyamatban van)
2007. február 14., szerda
Koncert plágát (március 3.)
A4-es, két példány/lapos nyomtatáshoz kattints ide!
Kismarosi portrékák
Kismaros töltögetőknek
Aztán a megjelenő oldalon letölthetjük egyenként a fájlokat (a mellettük lévő "OPTIONS"-ra kattintva, majd a "DOWNLOAD"-ot választva, de összeZippelve, egy menetben is hozzájuk juthatunk (elvileg), ha a "20070211" felirat melletti kis nyilacskát lenyitjuk, és a "ZIP FOLDER"-t választjuk (ilyenkor még le kell okéznunk, hogy ez jó sokáig is eltarthat).
2007. február 13., kedd
Kismaros - "A koncert"
Sajnos ebben a csodás kis dobozkában a sorrend felett nincs kontrollunk. Ha jól figyeltem meg, mindig a legutóbb bárki által meghallgatott szám kerül az elejére.
2007. február 12., hétfő
IE in konszert (Béta)
Ha a videó akadozna lejátszás közben, akkor valószínűleg lassabban töltődik le, mint ahogy fogy a "film". Ilyenkor érdemes megnyomni a "Pause"-t, és várni kicsit, míg a szürke csík kellő előnyre szert nem tesz. Ha egyáltalán semmit nem látsz, lehet, hogy telepíteni kellene az Adobe Flash Player-t.
* Köszönjük Kristóf észrevételét - idézem:
"Amúgy apró kiigazítást kérnék a vasárnapi koncerttel kapcsolatban, ugyanis a jelen levő publikum száma 11-re rúgott, az előre beharangozott - és a naplóban megjelent - 8-cal szemben"
2007. január 19., péntek
Adó(rémifászólátidó)
Köszönjük! Magunknak is.
2007. január 17., szerda
IE dölux
2007. január 14., vasárnap
Így készült...
Ha a videó akadozna lejátszás közben, akkor valószínűleg lassabban töltődik le, mint ahogy fogy a "film". Ilyenkor érdemes megnyomni a "Pause"-t, és várni kicsit, míg a szürke csík kellő előnyre szert nem tesz.
Ha egyáltalán semmit nem látsz, lehet, hogy telepíteni kellene az Adobe Flash Player-t.
A felhasznált alapmű, a "Kérem a következő" c. feledhetetlen eposz főcímzenéje, melynek szerzői: Deák Tamás és Romhányi József. (Kattintsunk a zöldekre, ha tudásszomjunkat oltani kívánjuk!)
A felvétel teljes terjedelmében is megtekinthető itt (és persze a GoogleVideo oldalon)! Érdemes végignézni, mert feledhetetlen élményt nyújt a szereplők sokszínű személyiségvilága, hang- és mozgáskultúrája, és egyben varázsütésszerűen részesei lehetünk a csodának, ahogy a Nagy Dolgok születnek...
2007. január 9., kedd
IE
Kottalelő helyek
2007. január 4., csütörtök
Ötletláda
Ez úgy működne (a jelenlegi elképzelés szerint), hogy a felmerült ötleteket a csoport címére megküldve egy helyen gyűjtenénk, ott diskurálhatnánk is róluk, majd letisztázva azokat egy erre a célra létrehozott Web-lapon összesítve gyűjtögetnénk.
Talán már kezd valamelyes rutin kialakulni az ilyesfajta levelezőlisták használatában, de ha valami nem világos, természetesen állok rendelkezésre.
Feliratkozás az Ötletláda listára | ||
| Böngészés a levelek közt | ||
A levlista címe: efvk_otletlada@googlegroups.com. Ha ide írsz, minden érdeklődő megkapja a leveled.
Korábban már leírtam, de talán nem árt megismételni, hogy ha már tagok vagyunk, a csoport honlapján tudjuk beállítani, hogy milyen módon történjen számunkra a levelek kézbesítése. Ehhez azonban kell, hogy létezzen úgy nevezett "Google fiókunk", mégpedig a listára "bejelentett" e-mail címhez. Ha nincs, akkor létre kell hozni egyet (csak erős idegzetűeknek!), de a levlista "adminisztrátorait" (jelenleg engem) is meg lehet kérni a változtatásokra.
Az eddig összegyűlt ötleteket fölvettem a listára, illetve elkezdtem összesíteni őket egy erre a célra rendszeresített Weblapon. Így azokhoz akár máris hozzá lehet szólni.
2007. január 2., kedd
2006. december 10., vasárnap
Az EFVK 12 pontja a világhálón
2006. december 5., kedd
Hangminőség korrekció
2006. december 4., hétfő
2006. december 3., vasárnap
Alpár-fotók érkeztek
Még mindig a verseny

Az összes résztvevő pontszámait tartalmazó táblázat egyelőre csak pdf formátumban áll rendelkezésünkre, ezért majdnem 1 MByte a mérete, de azért meg lehet nézni azt is.
2006. december 1., péntek
Telemann
De ha már itt vagyunk, miért ne hallgassunk bele a többi darabba is?
2006. november 30., csütörtök
Hangemlék
1. Orbán György: Timor et tremor
2. Edvard Grieg: Wie bist du doch schön
3. Hugo Alfvén: Uti vår hage
4. Kodály Zoltán: Öregek (Weöres Sándor versére)
5. Taps
A szerzők nevére kattintva róluk szóló oldalra kavarodhatunk, de Weöres Sándor versét is elolvashatjuk, ha ügyesek vagyunk...
2006. november 29., szerda
2006. november 27., hétfő
Most már hivatalos is
2006. november 26., vasárnap
Másodikak lettünk!
Éljünk! Éljünk!
Díjkiosztó 19:00-kor, a 16:00-kor kezdődő nagydíjas verseny után.
2006. november 25., szombat
Bemutatkozik az Erkel Ferenc Vegyeskar
A film részei:
- Felkészülés a Brémai Kórusolimpiára (részlet)
- Pali megunhatatlan Bréma-filmje
- Néhány koncertrészlet
- A "Pislog e parányi csillag" CD-nk felvételéről készült klipp
- Piliscsabai edzőtábor, 2005.
2006. november 22., szerda
Pénzügyi beszámoló
SMS-lánc
Életképek a próbáról
Móni fotói a múlt kedden készültek.2006. november 18., szombat
Szabadítsuk fel a postaládákat!
A feliratkozás legegyszerűbb módja, hogy az alábbi bizgentyűbe beírjuk az e-mail címünket, és megnyomjuk a "Feliratkozás" gombot. Ezt követően - valószínűleg kapunk majd egy üdvözlő levelet, ami örömmel tájékoztat a levelezőlista (csoport) tagságunk életbeléptetéséről.
Feliratkozás az EFVK postaláda-kímélő listára | ||
| Böngészés az archívumban | ||
Ha már tagok vagyunk, a csoport honlapján tudjuk beállítani, hogy milyen módon történjen számunkra a levelek kézbesítése. Ehhez azonban kell, hogy létezzen úgy nevezett "Google fiókunk". Ha nincs, akkor létre kell hozni egyet (csak erős idegzetűeknek!), de a levlista "adminisztrátorait" (jelenleg engem) is meg lehet kérni a változtatásokra.
Leiratkozni úgy lehet, hogy küldünk egy akármilyen (akár üres) levelet az efvk_kimelo-unsubscribe@googlegroups.com címre.
A levelezőlista címe: efvk_kimelo@googlegroups.com, használata a normál listánkéval (lista@erkelferencvegyeskar.hu) megegyező módon történik, azaz egyszerűen ezt a "kímélő" címet kell megadni címzettként. Kellemes feliratkozást kívánok mindenkinek!
2006. november 17., péntek
Kodály Verseny időpont változás!
Továbbra is a vegyeskari kategória 2. fellépői vagyunk, az első kórus 19:30-kor kezd.
A többi forduló időpontja Kóta honlapján, a nyitóoldalon már látható, és ennek megfelelően én is javítottam a meghívókártyánk digitális változatán. (A Kóta Excel táblájában még a régi adatok vannak.)
2006. november 14., kedd
A pénz beszél...
Namost, gondoltam, vagyunk elegen, hogy kattintgassunk, hátha befolyik egy kis lóvé.
De kérem, hogy ha ez bárkinek ízlése ellen való, szóljon, és leszedem! (Én is vacilláltam rajta azért egy darabig)
2006. november 13., hétfő
EFVK memória 2006. november-decemeber
A versenymeghívó kártyánk digitális változata

A képre kattintva nagyobb méretben, jpg fájlként látható, de elkészült pdf formátumban is. Ez kicsit nagy, 1,1 MByte
2006. november 9., csütörtök
- ahogy Bokody Kati látta
- ahogy Gábor látta
- ahogy Lajos látta
2006. november 6., hétfő
Emese képei
2006. november 4., szombat
Fotóalbum bővülés
A Béla gépével készült képek közül egy igenmód megragadta a tekintetemet. Azt hiszem, jól sikerült (idő közben kiderült, hogy maga Béla sütötte el):
Ópusztaszer, 2006. október 28.
2006. november 1., szerda
Kodály Zoltán Kórusverseny - információk
(A darabok címére kattintva meghallgathatjuk és/vagy letölthetjük őket. Mindegyik felvétel a 2006. október 28-i, szegedi koncertünkön készült.)
1. Orbán György: Timor et tremor
2. Edvard Grieg: Wie bist du doch schön
3. Hugo Alfvén: Uti vår hage
4. Kodály Zoltán: Öregek (Weöres Sándor versére)
A verseny időbeosztása a Kóta Excel táblázatában megtalálható. Mi a "Szombat" nevű lapon vagyunk.
Közben készült egy kis összefoglaló a közeljövőnkről, benne a verseny fontosabb sarokköveivel.
Ez itt, alább pedig egy jópofának tűnő megoldás a fenti hangfájlok "helyben" történő lejátszására/letöltésére. Idő közben megjavult, és már nem lassítva játssza a felvételeket (kivéve a Cor mundumot):
kattintva lehet görgetni a listát
2006. október 31., kedd
A turné képekben
Csoportkép orosházi koncertünk helyszínének bejáratánál, kedves vendéglátóink, és megismételhetetlen sofőrünk, Sanyi társaságában.
A turnén készült csoportképek külön helyen is megtekinthetők.
2006. október 26., csütörtök
Még mindig a "turné"
Dunaújvárosból (a pénteki koncertről) el kell jutnunk szegedi szálláshelyünkre (a Bakay Nándor utcába - ha minden igaz). Ehhez nézzünk egy útvonaltervet!
2006. október 19., csütörtök
2006. október 18., szerda
Elkészült a Galéria koncert meghívója

Ezen kívül szokás szerint csináltam egy A4-esen két példányos verziót (367 KByte), ha netán valakinek nyomtatni szottyanna kedve. Így nem kell, hogy legyen A5-ös pépör kéznél, és egy egyszerű félbevágással rögtön két meghívót is készíthetünk.
Elektronikus terjesztéshez a naptárbeli példányra mutató közvetlen linket lehet használni - pl. innen kimásolva, levélbe bepasztázva:
http://www.erkelferencvegyeskar.hu/plakatok/20061112_A5.pdf
2006. október 7., szombat
"Vidéki turné" meghívók
Dunaújváros, Szeged, Orosháza
2006. október 5., csütörtök
L. Viadana: Exultate justi - 2,3 Mbyte
1997, Liszt Ferenc Vegyeskar, Százhalombatta
Vezényel: Zongor Árpád
(köszönjük Palinak a felvételt!)
J.P. Sweelink: Venite Exultemus Domino - 3,7 Mbyte
(IX. Nemzetközi Kórusverseny, 2003., Erkel Ferenc Vegyeskar)












